KÉT HANGSZÍN, EGY ORSÓ - BEÉPÍTETT KAPÁSJELZŐ

KÉT HANGSZÍN, EGY ORSÓ – BEÉPÍTETT KAPÁSJELZŐ

KÉT HANGSZÍN, EGY ORSÓ – BEÉPÍTETT KAPÁSJELZŐ

A cím első olvasata során teljes joggal merülhet fel a kérdés bárkiben azzal kapcsolatosan, hogy egy „tekerő” tekintetében vajon milyen jellegű hangokról lehet szó, amelynek ráadásul egy különálló írás is szentelhető. A mindig várt és remélt kapások eljövetelekor felszólaló nyeletőfék hangjánál a horgász fülének kedvesebbet azt gondolom nehezen találni, bár a túlsó végen meglógni igyekvő hal ideiglenes kirohanásait közvetítő, finomra hangolt fékrendszer csillogó szólama teljes joggal veheti fel vele a versenyt.

De hogy mit is takarnak, illetve miért helytállóak az előzőleg használt nagy szavak a legújabb Carp Expert orsó kapcsán? Az eszközt először megpillantva, annak tételes megnevezését nem ismerve semmi sem árulkodik arról, hogy valójában mi is adja ennek a konstrukciónak a különlegességét. Viszont a Bite Indicator fantázianév ismeretében – némi angoltudással párosulva – már könnyen kikövetkeztethetővé válik a lényeg, ami nem más, mint a szóban forgó termékbe beépített fény- és hangjelzős kapásjelző megléte.

A hosszú évtizedek során felgyülemlő, az éppen aktuális trendeket követő, felszerelésekkel kapcsolatos tapasztalatokhoz, megszokásokhoz mérten egy teljes mértékben újszerű irány mindaz, amit ez az orsó a márka kínálatában képvisel. Tapasztalható, hallott és látott tendencia, hogy a horgász gyakran igyekszik a lehető leginkább minimalizált felszereléssel megérkezni kiszemelt helyére, a vízpartra. Egy hétköznapi leszúró, a hozzá csatlakoztatható elektromos kapásjelzővel nyilvánvalóan nem foglal el hatalmas helyet, azonban egy rod-pod tekintetében például már azonnal más a helyzet. Ehhez adódik még hozzá a kényelmi tényező, mely mind a horgászhely kialakításakor, mind pedig a bevetett készségek beélesítésekor jelentkezik.

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

A swinger és az elektromos jelző beállítása helyett a bedobás után mindössze a nyeletőfék bekapcsolásával máris minden készen áll a halak irányából érkező érdeklődés hatékony közvetítésére.

Ugyan az előző hasáb utolsó soraiban a bojlis horgászat hatékony eszközeként lett gyakorlatba ültetve ennek a fajta konstrukciónak a legfőbb előnye, azonban semmiképp sem tanácsos használhatóságának korlátait ily módon egyetlen módszerre szűkíteni. Szintén tökéletes társ lehet ugyanis a rezgőspicces módszer kedvelői számára, hiszen előzőleg említett előnyeit ugyanúgy ki tudja használni egy feeder horgász, már csak a bot magára hagyásának tekintetében is.

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

Méreteivel összhangban tökéletes társa lehet bármelyik 3,90 méteres feederbotnak.

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

A nyeletőfékes kialakítás természetesen a Carp Expert Bite Indicator 6000 sajátja, amely a beépített fény-és hangjelzésekkel együtt lényegesen biztonságosabb tevékenységgé teszik a bottól történő eltávolodást, valamint kényelmesebbé többek között az éjszakai horgászatot is.

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

A már megszokott, nyeletőfék-erősség szabályozás magától értetődő alapkövetelmény.

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

A lényeg, azaz a jelzőfény a visszaforgás-gátló felett helyezkedik el. Bekapcsolt nyeletőfék – és természetesen a behelyezett elem megléte – mellett már bátran magára hagyható bevetett készségünk.

Szintén szembetűnő és látványos lehet az a fajta stabilitás-érzés, ami kézbevételkor azonnal jelentkezik. Könnyen egyértelművé válik ugyanis, hogy bizony semmilyen tekintetben sem lett kispórolva az „anyag” ebből az innovatív orsóból.

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

Az említett masszív érzet alapja a minőségi grafit ház, amit tovább nyomatékosítanak a fémből készült elemek, név szerint a hajtókar és az elsődleges dob (a pótdob anyaga grafit).

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

A helytakarékos, bottartó zsákban történő szállítást alapjaiban könnyíti meg a hajtókar összecsukásának opciója.

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

A néhány fordulattal finomra hangolható elsőfék természetesen itt is elmaradhatatlan hozzávalója a hatékony receptnek.

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

Látványos, és ami sokkal fontosabb, a potenciális használók számára igen hasznos, praktikus sajátosság a dob alatt elhelyezkedő műanyag szoknya. Ennek a kiegészítő elemnek hatalmas előnye, hogy gyakorlatilag nullára csökkenti a dobás során lepergő zsinór dob alá történő felcsavarodásának esélyét, jelentős kényelmetlenségektől szabadítva így meg a Bite Indicator számára bizalmat szavazó horgászt.

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

Érdemes bőven készülni alátét zsinórral a feltöltéshez, hiszen mint ahogyan azt a feltüntetett számok is jelzik, bőven van hely a használni kívánt „madzag” számára.

CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

Összességében bármiféle későbbi lelkiismeret-furdalás jelentkezése nélkül kijelenthető, hogy a bemutatásra került orsó újszerűsége mellé kérdés nélkül megbízható minőség is társul, amely tökéletes társsá teszi minden pontyhorgász számára. Akár bojlis, akár feeder bottal kerül is közelebbi kapcsolatba a Carp Expert Bite Indicator, egyetlen kapás sem maradhat látványos visszajelzés nélkül!

ITT TUDOD MEGRENDELNI:
CARP EXPERT BITE INDICATOR 6000 KAPÁSJELZŐS TÁVDOBÓ ORSÓ

Ujszászi Dániel
Forrás: energofish.hu

Vélemény, hozzászólás?

Back to top