Óriás a nagyok között: Carp Expert Neo XXL
Óriás a nagyok között: Carp Expert Neo XXL
Minden tavasz tartogat valami újat, a sorra megjelenő új pontyos botok, orsók és zsinórok mellett a bottartó állványok fejlesztése terén sem állt meg télen az élet. Jobbkor talán nem is érkezhetett volna a Carp Expert legújabb rod-podja, épp a szezonkezdésre állíthattuk csatasorba a Neo XXL-t a már jól ismert Robust és Giant modellek mellett.
Meleget hozó márciusi szél borzolja a vizet, érzékenyre állított jelzők várják az ébredező pontyokat.
Puhára párnázott táskában pihen a CXP Neo XXL, talán még nem is sejtjük, hogy a kínálat egyik legstabilabb és legegyszerűbben felállítható rod-podjával van dolgunk.
Az első tesztek vége felé leszögezhetem, hogy az új CXP XXL rod-pod nemcsak rendkívül mutatósra sikeredett, de elképesztően stabil és megbízható is. Először kételkedve fogadtam az alakja miatt általam csak „kuvaiti kecskeként” csúfolt szerkezetet, de bizony be kellett látnom, hogy a rendhagyó forma mögött gondos mérnöki munka áll, a súlypontja alaphelyzetben is tökéletesen alacsonyan van, kettő, három, vagy négy bottal felszerelve is maximálisan szélálló!
A Neo XXL három fő szerkezeti egységből áll. A felállítás, az összeszerelés sorrendje logikusan kikövetkeztethető.
A kereszttartók befogadására szolgáló első és hátsó fejrészt csak ki kell hajtani a vázrészből…
… majd következhet a lábak becsavarása (hosszúak elől, rövidek hátul).
A vázzal párhuzamos csavargomb segítségével a lábak állásának meredekségét állíthatjuk, míg a kifelé álló csavarral a bottartó fejek dőlésszögét változtathatjuk.
A CXP Neo XXL látszólag egyszerű szerkezet, valójában egyáltalán nem az. Minden létező eleme széles tartományok között állítható, a lábak bármilyen távolságban fixálhatók, a kereszttartók tetszőlegesen dönthetők, ezáltal az állvány hosszát változtathatjuk a botjaink legideálisabb feltámasztásához.
Érdekes dolog a fizika. Egyetlen ponton érintkezik csak a láb hegye a talajjal, de az nem csúszik meg soha, semmilyen körülmény között sem, legyen az kő, föld, vagy stégdeszka.
Lehet, hogy csak az én fantáziám gazdag, de a kuvaiti kecske hasonlat azért nem volt véletlen. Elképzelem, hogy a meredek sziklafalon is pont úgy állnak a patások, mint a botállványunk.
A kereszttartó rudak stabil rögzítéséhez illesszük be a talpakat a hüvelybe és a csavart (érzéssel) szorítsuk meg.
A felső csavarral a kereszttartók dőlésszögét variálhatjuk.

Nagy segítség, hogy mindegyik menetes csatlakozó gyorszáras, így a jelzőinket a swingerek ölelésében is kellőképpen megszoríthatjuk
A CXP Neo XXL bottartó állvány extra hosszúságú, 71 cm-es buzz bar résszel rendelkezik, mely egyszerre akár öt horgászbot felállítását is lehetővé teszi, így két horgász felszerelésének egyidejű elhelyezése is megoldott.

Reméljük úgy válik a nyár slágerévé az új rod-pod, ahogyan tette azt ősszel a CXP Adige elektromos jelzőszett.
A nyelek elhelyezése a hátsó kereszttartón egy gumis villa segítségével nemcsak egyszerű, de biztonságos is.
Száz százalék Carp Expert. Ha már pontyos felszerelésről van szó, meg kel említenünk a szuperlassú dobemeléssel és gyorsfékkel felvértezett Neo Cast 150+ távdobó orsót is!
Bojlizásra fel! Érdemes egy pillantást vetni az állvány duplacsöves vázszerkezetére, nem kell és talán nincs is ennél masszívabb, merevebb rod-pod!
A Neo XXL azon kevés állványok közé tartozik, melyeknél a lábak dőlését tudjuk állítani. Az első és hátsó támasztó lábak kívánt szögben való beállítása révén adhatunk a rod pod-nak tökéletes stabilitást, botjainkat magasra állíthatjuk, vagy szél esetén leereszthetjük, ha a helyzet azt kívánja meg.
Biztos vagyok benne, hogy idén is hasonlóan szép fogásoknak örülhetünk együtt.
Szerző: Halmos Mihály
Forrás: Energofish.hu














