Kosarak útvesztőjében

Kosarak útvesztőjében

Kosarak útvesztőjében

A horgászatban felmerülő legtöbb kérdéshez, dilemmához hasonlóan a használatba vett etetőkosarak tekintetében sem adható egyetlen összetevős, minden helyzetre átfogó megoldást kínáló „tuti” válasz. A bejuttatott csalogatóanyagok mennyisége, a meghorgászni kívánt távolság, vagy akár a vízmélység mindegyike olyan tényezőket jelentenek, amelyek befolyással lehetnek a végeredményre. Ezzel összefüggésben, a piacon fellelhető alternatívák, illetve azok különféle fajtái igen hosszúra nyúló listát alkotnak, melyek között az adott peca körülményeihez igazodva érdemes tudatosan válogatni.

Kiindulásként érdemes tekintetbe venni, hogy az adott vízparti látogatás helyszíne milyen halsűrűséggel, illetve összetétellel rendelkezik. Sok olyan tavat találunk, ahol az intenzív horgászat miatt az uszonyosak már hozzá vannak szokva a folyamatos csobogáshoz, sőt, gyakran kifejezetten kedvelik is mindezt. Ezeken a helyeken általában nagy mennyiségű bajszost találhatunk magunk előtt, azonban ahhoz, hogy belőlük minél többet sikerüljön is megcsípni, érdemes bőkezűen bánni az etetéssel.

Kosarak útvesztőjében

Ilyen töltetek segítségével már szépen felépíthető egy tekintélyesebb etetés is.

Kosarak útvesztőjében
Természetesen egy kellően gerinces, a fárasztás során viszont megfelelően dolgozó pálca elengedhetetlen összetevőt jelent.

Etetőkosárral megvalósítható technikánál maradva a szóban forgó pecák a bordás kosarak igazi felségterületét jelentik, hiszen a darabszámra sok ponty értelemszerűen sokat is táplálkozik. Ha pedig szeretnénk őket megállítani, az legkönnyebben egy folyamatosan fenntartott terített asztallal érhető el. Ebben az esetben sem lehet figyelmen kívül hagyni azonban például az aktuális évszakot, hiszen a lehűlt, illetve még felmelegedés előtt álló vízben a halak lelassult anyagcseréje miatt kevés esetben vezet eredményre – ellenben kifejezetten ijesztően is hathat – az ilyen jellegű „bombázás”.

Akciós Horgász Szettek

A Carp Expert Long-Cast Gigant Vario kosár nagy tárolókapacitása (Gigant) mellett a becsövezett kialakítás (Long-Cast), valamint a beilleszthető plusz 20 grammnyi ólmozás (Vario) mind kifejezetten segítik a nagy távolságok elérését.

Akciós Horgász Szettek

Az ólom a kosár alsó részén, a megvastagított részen fog tökéletesen rögzülni, így az dobáskor sem mozdul majd el.

Ez a megközelítés sem vehető aranyszabálynak, hiszen bármikor előfordulhat az az eshetőség is, hogy a bedobott nagyobb gombócokkal épített etetésen sokkal hatékonyabb tud lenni egy method kosárral szerelt végszerelék. Ennek oka – többek között – kereshető abban is, hogy a töltögetős kosárba szánt keverék gyakran más jellegű/összetételű, sokkal aromásabb, így kitűnik, amit előbb talál meg a nagyobb területű etetésen falatozó hal, hiszen újdonságként hat számára.

Akciós Horgász Szettek

Az ilyen és ehhez hasonló plusz „löketekkel” tud igazán kitűnő, és intenzív lenni egy etetésre bejuttatott töltet.

Természetesen mára a szerszámmal töltős kosarak között is számtalan változat létezik, eltérő méretű és kialakítású konstrukciókkal találkozhatunk, melyek különböző helyzetekre kínálnak megoldást. A módszer sajátossága, hogy segítségével rendkívül koncentráltan és „feltűnés-mentesen” tudunk horgászni, mely nagy előnyt jelenthet a kifejezetten finom pecák során – többek között a kisebb méretű, intenzíven horgászott vízterületek esetében -.

Akciós Horgász Szettek

A rendkívül finomra őrölt keverékek a töltögetős módszer egyik legfőbb sajátosságát adják – legyen szó akár halliszt-, akár kukorica bázisú variánsokról -, melyek fenékre érkezve azonnal, látványosan bontani kezdenek, ezzel felkeltve a környéken tartózkodó halak figyelmét.

Fontos azonban kiemelni, hogy a módszer előzőleg említett jellemzője mellett el lehet különíteni a kifejezetten nagyhalas vonalat is, hiszen nem példa nélküli az az eset sem, hogy a tekintélyesebb méretű, sokat tapasztalt bajszosakat ily módon hatékonyabban lehet becsapni, és kapásra bírni. Ebben a megközelítésben nagy segítséget jelenthet olyan variánsok használata, mint a Carp Expert Pro Method Feeder szett. Esetében egy összeállításban található meg 3 különböző súlyú kosár, melyek közül a nehezebb, 60-70 grammos változatokat választva, egy kellően erős és rugalmas bottal párosítva máris elérhetővé válnak a 100 méter körüli távolságok is.

Akciós Horgász Szettek

Saját töltőszerszám is tartozik az összeállításhoz.

Akciós Horgász Szettek

A szett kosarainak sajátossága, hogy bordázatuk kialakításának köszönhetően az alsó harmadba tekintélyesebb méretű csalikat is biztonsággal el lehet helyezni, lehetővé téve az ily módon történő szelektálást.

Akciós Horgász Szettek

A kisebb önsúlyú változatokhoz tökéletes partner a 3,60 méteres Benzar Allround Feeder, míg a „nagytestvéreket” akár ennek a családnak a 3,90-es tagja, akár a Benzar Method Feeder-ek teszik hatékony fegyverré.

Ha már szóba kerültek a nagyobb távolságok, azok pontos meghorgászásában további jelentős támogatást biztosít a becsövezett jelleg. Így olyan helyzetekben, amikor a végszereléket stabilan 50 méter fölé szükséges bejuttatni, a Carp Expert Competition kosarakra nyugodt szívvel eshet a választás. Mindemellett abban az esetben, ha érdemi szél is nehezíti a dobásokat, ezek a variánsok szintén sokat tudnak segíteni, már a rövidebb távok koncentrált elérésében is.

Akciós Horgász Szettek

Széles méretskála – 30-tól egészen 80 grammos kivitelig – és strapabíró kialakítás jellemzi ezeket a fajta kosarakat is.

Akciós Horgász Szettek

A töltőforma ebben az esetben önállóan érhető el, ami azonban a következő hasábok során tárgyalt Benzar kosarakkal szintén kompatibilis.

A 2020-ban megjelent Benzar Flat method kosár-család 3 különböző típusával gyakorlatilag teljességgel lefedi azokat az opciókat, melyek közül választva bármilyen vízparti helyzethez és körülményhez megtalálható a leginkább megfelelő konstrukció.

Akciós Horgász Szettek

A lényegi eltérések a bordázatokat megfigyelve érhetők tetten, melynek köszönhetően más-más előnyös tulajdonságot biztosít alkalmazásuk.

Akciós Horgász Szettek

Az Arc fantázianévre keresztelt változat a család „mindenese”. Kialakítása a fentiekben már bemutatott Carp Expert Pro Method összeállítás kosaraihoz hasonlít, hiszen itt is az alsó harmad került megnagyobbításra, ahol így tekintélyesebb méretű csali, illetve csali-kombináció is hatékonyan elhelyezhető. Bátran tölthető vele önmagában elkészített mikropellet is, illetve mivel egészen 100 grammig elérhető, így távolabbra történő horgászatok során is jól alkalmazható.

Az eddigiek során még nem esett szó a sekélyebb és nagyobb mélységű vízfelületekről, azonban ez is mindenképp egy olyan tényezőt jelent, amely befolyással tud lenni az eredményességre. Amikor ugyanis olyan helyen horgászunk, ahol 3-4-5 méteres vízzel is találkozhat a becsobbanó kosár, ott kiemelten fontos, hogy az oldódás ne kezdődjön meg már süllyedés közben, hanem kizárólag csak a fenéken.

Akciós Horgász Szettek

A különféle bányatavak kifejezetten az Easy elnevezésű variáns vadászterületét jelentik. Esetében ugyanis egyfajta 4 oldalas keretet adó, magasított bordázat – és így mélyített kialakítás – figyelhető meg, mely biztosítja, hogy a kosár aljához elhelyezett csali – megfelelő állagúra nedvesített etetőanyag réteggel befedve- garantáltan csak a vízfenékre történő megérkezés után kezdjen el kioldódni. Erre még rá lehet segíteni azzal, ha kézzel is rányomunk a kész töltetre.

Akciós Horgász Szettek

Amennyiben a szerszámot először a használt keverékkel töltjük meg, majd a tüskére tűzött golyót csak ezt követően helyezzük el annak tetejére, elérhetjük, hogy az a kosár legalján helyezkedjen el, ezzel lehetővé téve a stabil leérkezést.

Akciós Horgász Szettek

Ezzel szemben a Spider típus sekélyebb vízben jelent optimális választást, hiszen megemelt középső részének köszönhetően a csali biztosan a centrumban fog maradni. Egy finom szemcseméretű, nem túlzottan tapadósra vizezett etetőanyaggal töltve a vízbe érkezést követően szinte azonnal elindul a bontási folyamat, ami rendkívül látványos és – ami fontosabb – hatékony tud lenni.

Akciós Horgász Szettek

Ha a választott horogra/tüskére valót közvetlenül a töltő aljában helyezzük el, és ezt fedjük be a választott porózus csalogatóanyaggal, a csali jól látható módon a töltet tetején fog elhelyezkedni, ami az említett 1-1,5 méteres vizekben határozottan jól képes működni.

Kosarak útvesztőjében

Belátható tehát, hogy a meghorgászni kívánt vízterület különféle jellemzői, sajátosságai mennyi különböző féle módon tudják befolyásolni már a végszerelék összeállítását is. Nem mindegy ugyanis, hogy célhalaink között az adott helyen túlnyomó többségben – és nagy számban – vannak e jelen a bajszosak, ahogyan az sem, hogy milyen messzire, vagy éppen mennyire mély vízben horgászunk. Azonban ha ezek mindegyikéről informálódunk, és számításba vesszük őket az előzetes készülődés során, bizton állíthatom: az esély a sikerre jelentősen megnövelhető.

Ujszászi Dániel

Forrás: Energofish Feeder Team

További cikkek:

Apró Salmo wobbleres örömök

Horgászvizsgára való felkészülést segítő tankönyv

Használati Utasítás Sátor Fűtéshez

Távdobó horgász orsók tesztje

Vélemény, hozzászólás?

Back to top
X

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás