Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk

Szeptember, a márna szezon kezdete

Itt van az ősz, itt van újra,… Tudja isten mi okból…de szeretem.”Persze, hogy szeretem! Hiszen ez az a hónap, amikor folyóvízi kedvencünk, a márna szezonja általában elkezdődik.

Szeptemberben a nappali időjárás jellemzően inkább a nyarat idézi, azonban éjszakai hőmérsékleten már érezni a feltartóztathatatlan ősz közeledtét. Ezt nem csak a pulóverek vastagodásán érezzük, de vizeink hőmérséklete is lassan hűlni kezd. Ezt a változást a halak is megérzik, és a megszokott nyári hal eloszlás átrendeződni látszik. A folyóvízi horgászok ezt oly módon veszik észre, hogy a drasztikusan megváltozik a hal összetétel. A vegyes méretű, de sokszor kis átlagsúlyúnak ítélt zsákmány halaink egyedsúlya, mintha megnövekedne…, és ez valóban így is van. Az addig a távoli mederben táplálkozó termetesebb példányok mozgolódni kezdenek, intenzív táplálék keresésbe fognak, hogy feltöltsék tartalékaikat a téli szűkösebb hónapokra. Ennek következtében sűrűbben akadnak horogra 2-3 kilós vagy afeletti márnák, de a keszegfélék jellemzően fél kiló körüli egyedei helyett is a kilós, vagy még nagyobb példányok is mindennapossá válnak.

 

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk

A folyóvízi békés halas horgászok őszi célhala, egyértelműen a márna…

Ha folyóink békés halainak királyát szeretnénk horogra csalni, kezdetben talán nagynak tűnhet a kihívás. Csak a szerencséseknek adatik meg, hogy már életük első folyóvízi horgászatán rátaláljanak a márnákra. Persze a kihívás korántsem olyan nagy, mint amilyennek elsőre tűnik. Ha biztosra akarunk menni, kérjük helyismerettel bíró horgásztársaink segítségét, viszont ha nincs erre lehetőségünk, akkor magunknak kell a márnák nyomára akadni. Keressük azokat az erős sodrású folyó szakaszokat, ahol a sodorvonal a part közelében húzódik és legalább 2, de inkább 3 méteres vízmélységet találunk. Ez utóbbi különösen fontos! A 2018-as alacsony vízállások mutatták meg, hogy a márna erre mennyire érzékeny. Ahogy csökkent a vízszint és tisztult a víz, úgy ürültek ki az addig remek haltartó helyek és kerültek előtérbe a mélyen a mederben található törések. Egyik kedvenc helyemen pedig abban mutatkozik meg ez a jelenség, hogy felhős időben remekül lehet márnát fogni a márnát a törés feletti 2 méteres vízben, viszont amint kisüt a nap, máris visszább húzódnak a törés mögötti mélyebb meder részre.

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk

…, de ne lepődjünk meg, ha a keszegfélék termetesebb példányaival…

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk

…, vagy igazi kuriózumnak számító halakkal akadunk össze!

 A lényeg, hogy keressük a márnát! Ha az egyik helyen nem leljük nyomukat, akkor bátran költözzünk át egy másik kiszemelt horgászhelyre. Várhatóan, inkább előbb, mint utóbb siker fogja koronázni próbálkozásainkat. Ha a felszerelés kiválasztásánál és az etetőanyag összeállításánál odafigyelünk pár lényeges apróságra, akkor már valóban csak a márnák megtalálására kell koncentrálnunk.

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk

A Feeder Competition River Trend bottal meglepően nehéz kosarakat is pontosan célba juttathatunk.

A meghorgászni kívánt horgászvíz jellegét és a célhalak harcosságát a felszerelésnek is követnie kell. Ezek közül általában az előbbi a szűk keresztmetszet. Ha a Dunára, vagy ahhoz hasonlóan húzós vízre tervezzük a horgászatot, a megszokottnál erősebb felszerelésre lesz szükségünk, hiszen etetésen horgászva fontos lesz, hogy a szereléket fixen meg tudjuk állítani. Ehhez adott esetben 150-180-210 grammos, de kivételes esetben még ennél is nagyobb önsúlyú etetőkosarakra lesz szükségünk, aminek bejuttatása erős felszerelést igényel!

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk

Az etetőanyag bejuttatása és etetésen tartása kizárólag folyóvízi kosarakkal lehet hatékony.

Erre tökéletes választás a Carp Zoom Feeder Competition termékcsalád River Trend feederbotja. Kisebb, 20-30 méteres távolságok eléréséhez a 360 centiméteres változat javasolt, azonban ha távolabb véljük a márnák tartózkodási helyét, akkor a 390 centiméteres változatot részesítsük előnyben. A bottesten feltűntetett dobósúly értékek ellenére, ezzel a bottal 270 gramm súlyú – ami megtöltve eléri a 330-350 grammot is – kosarakkal magabiztosan horgásztam már 30 méter feletti távolságra is. Persze ehhez a terheléshez megfelelően erős orsóra van szükségünk. Számtalan megoldás létezik erre is, de ha az orsót sokáig szeretnénk sérülés nélkül használni érdemes olyat választani, aminek alkatrészei strapabíróak. A Carp Zoom csapat horgászai erre a célra előszeretettel használják a bojlis horgászatra kifejlesztett Combat orsókat. Ezeket az orsókat erős felkapó karral és erős tengellyel szerelték, így tökéletesen megfelelnek az extrém folyóvízi horgászatokra is.

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk 

A bojlis horgászatra fejlesztett Combat CT 8000, 0,22 mm-es Bull Dog zsinórral töltve strapabíró megoldás folyóvízen.

A felszerelés többi elemében is érdemes a megszokottnál erősebbet választani. Főzsinórnak a Carp Zoom Bulldog monofil zsinórjait használjuk 0,22 mm-es átmérőben. Az 1000 méteres kiszereléssel akár többször 5-10 alkalommal is feltölthetjük a dobot. Ez különösen előnyös, hiszen a zavaros folyóvíz szabályosan ”eszi” a főzsinórt. Ne feledkezzünk meg a dobóelőkéről sem. A főzsinórra 0,22 mm-es ZRX Braided Line, fonott dobóelőkét kötünk minimum 7-8 méter hosszban, ami sokkal hatékonyabban áll ellen az éles kövek és a kagylók okozta sérüléseknek, mint a monofil zsinórok.

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk

ZRX fonott zsinór hatékonyan ellenáll a kövek és kagylók okozta sérüléseknek.

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk

A rugalmas feeder gumi, szinte nélkülözhetetlen a folyóvízi szerelékek készítése során.

A végszereléket érdemes minél egyszerűbbre tervezni. Egy kapcsos forgó a főzsinórra, alá egy gumiütköző, majd következhet a végszerelék lelkét adó feeder gumi. A Carp Zoom Feeder Competition termékcsalád erre is remek megoldás kínál, ami a piacon kapható egyik legjobb ilyen termék. Egy 10-20 centiméter hosszan bekötött 1-1,25 mm átmérőjű feedergumi óriási segítségünkre lehet a fárasztás során. Nem csak a vehemens kirohanásokat tompítja, de segítségével akár 1-2 számmal finomabb előkéket használhatunk. Feeder gumi használatával nem ördögtől való cselekedet a 0,16-0,18-as előkezsinórok használata, 12-es méretű horgokkal. A horog mindenképpen legyen erős, melyre jó választás a Carp Zoom FC-538 és FC-545-ös horga 10-12-es méretben.

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk

A folyóvízi horog nem kell, hogy óriási legyen, de legyen erős és öblös.

Az etetőanyagot tekintve talán a legfontosabb, hogy ne felejtsük otthon. Ha sikerül nagy mennyiségben megfelelően előkészített etetőanyagot bejuttatni, nagyban növelhetjük fogási esélyeinket. A húzós folyóvízen történő etetés, nem feltétlenül a nagy és nehéz szemcsékről szól. Sokkal fontosabb, hogy a megfelelő minőségű etetőanyagot ütemesen és nagy mennyiségben juttassuk be.

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk

A Carp Zoom etetőanyagok a folyóvízi halak horgászata során is remekül teljesítenek!

Horgászat márnára folyóvízen-Horgász cikk 

Az etetőanyagokat érdemes némi édesítővel és aromával megspékelni!

Alapnak a Feeder Competition etetőanyagok közül a Super Feeder és Big Bream tökéletesen megfelel, amit időnként kimondottan finom szemcsés etetőkkel, mint például a method horgászatra kifejlesztett Feeder Zoom etetőanyagokkal dúsítok. A folyóvízi etető szerves része egy kupak édesítőszer és a tetszés szerinti aroma, ami jellemzően valamilyen büdös sajtos változat. Az etetőanyag helyben maradását a hozzá kevert 2-3 kiló nehéz földdel növelhetjük, míg az etetés hatékonyságának legjobb eszköze pár deciliter etetőanyaghoz adott csontkukac lesz.

A horgászat technikáját tekintve talán a legfontosabb, hogy igyekezzünk mindig egy helyre dobni és ne ücsörögjünk túl sokáig. Ha pár percen belül nincs kapásunk, akkor mindenképpen dobjunk újat. Ezzel folyamatosan pótoljuk az erős sodrásban tovaszáguldó etetőanyagot, és hatékonyabban csaljuk magunk elé a halakat. A legfontosabb azonban, hogy egy-két sikertelen horgászat után se adjuk fel, mert a folyóvíz halak becserkészése örökre magával ragad minket.

Szerző: Carp Zoom Feeder Team

Forrás: www.fisch.hu

Carp Zoom horgász termékek horgász webáruházunkban is elérhetőek! Kattintson ide: Carp Zoom termékek!

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Vélemény, hozzászólás?

Back to top